Fürdő – a 2017. májusi emelt szintű informatika érettségi programozás-feladatának megoldása (a magyar mint idegen nyelvű feladatsorból)

Ebben az érettségi-megoldásban rendkívüli mennyiségűt bénázok, és aztán jól nem vettem újra a videót, mert nem baj, ha látod, hogy a “nagyok” (khmm-hmm) is tudnak tévedni “néha” (khmm-hmm-hmm!). Szóval az úgy van, hogy ebben az érettségiben az adatszerkezet nem bonyolult, de érdemes lehet észrevenned, hogy ha már az elején szembenézel a szörnyűséggel – mármint azzal,…

Egyesítés (unió)

Az előző alkalommal lényegében nem listákkal, hanem halmazokkal dolgoztunk. A mai munkánkat is halmazokkal célszerű elvégezni, de mégis listákkal kezdjük. Hogy miért? Mert az utolsó, a következő posztban sorra kerülő tételnél vissza kell térnünk a listákhoz. Szóval unió. Ha még emléxel rá, unió a két (több) halmaz összes eleme együtt, de az azonos elemek csak…

Metszet

Mostantól olyan programozási tételekkel foglalkozunk, amelyek legalább két sorozathoz rendelnek egyet. Metszet nem más mint két halmaz közös része, ha még emléxel rá matekból. Fontos, hogy halmazé, és nem listáé. Először mégis lista adattípussal oldjuk meg a metszetkészítés szép feladatát. Vegyünk két listát: lista1 = [1, 2, 3, 4, 5], lista2 = [6, 4, 2, 0]. A…